Szivacsok

A szivacsok az aljzathoz rögzült, gyakran telepeket alkotó vízi, legtöbbször tengeri állatok. Testükön állandóan víz áramlik át. A differenciálódás első szakaszában vannak: nincsenek valódi szöveteik és szerveik, álszövetes állatok. Testükben központi űrbél található, amit csatornarendszer köt össze a testük felületén lévő likacsokkal (pórusokkal). Egy nagyobb kivezető nyílásuk van. Szerves törmelékekkel, apró élőlényekkel táplálkoznak, a tápanyagot galléros ostorossejtjeik segítségével viszik be a szervezetbe. A táplálék szállítását, kiválasztását amőbaszerű vándorsejtek biztosítják. Testfaluk szilárd vázát a vázképző sejtek termelik. Ivartalanul és ivarosan is képesek szaporodni. Magyarországon a Balaton szivacsokban gazdag, megtalálhatók itt a törékeny, tavi, folyami és a balatoni szivacsok. Sejtjeik különbözők ugyan, de nem véglegesen. A differenciálódás náluk még megfordítható folyamat. Megváltozott körülmények között bármelyik sejt bármelyik működés elvégzésére képes, sőt a sejtek egyedül is életképesek. Az egyediség határai sem merevek még, ha két azonos fajba tartozó szivacsegyedet sejtjeire rázunk szét, és összekeverjük a sejteket, akkor azok egy új, közös egyeddé válnak össze. A soksejtű állatoknak ezt a legkezdetlegesebb testfelépítési formáját álszövetes testszerveződésnek nevezzük.

A szivacsok teste egy átlyuggatott falú bögréhez hasonló. Az oldalfalon lévő apró nyílások a pórusok, a fenti nagy, szabad szemmel is látható nyílás a kivezető nyílás vagy szájnyílás, az üreg az űrbél. A víz és szerves törmelékek a pórusokon át jutnak az űrbélbe, majd a kivezető nyíláson át a külvilágba. A test tehát két sejtsorból áll. A testfal rétegei a dermális réteg, amelyet lapos sejtek, a pinacocyták alkotnak, melyek létrehozzák a pinacodermát. A pinacocyták közé ékelődnek be a porocyták, vagyis azok a hengerszerű, záródni és nyitódni képes sejtek, amik átérik az egész testfalat, és engedik a víz bejutását a szivacsba. A dermális réteg funkciója a védelem.